Ideg- és gerincsebész,
manuálterapeuta

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) általános orvosi karán végeztem summa cum laude minősítéssel. Az egyetem során ösztöndíjjal tanultam Norvégiában (Osloban), az Amerikai Egyesült Államokban (New York Államban, Buffaloban), valamint Németországban (Heidelbergben). Az anatómiai versenyt mindkét évben megnyertem, az ortopédiai versenyen második lettem. Az egyetemet követően az idegsebészet területén merültem el és váltam szakorvossá. Tanulmányaimat az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben (OITI) és a Honvédkórházban szereztem. Tanítóim közül kiemelném Dr. Veres Róbert és Dr. Czirják Sándor tanár urakat, valamint Dr. Vajda János főorvos urat. Nekik köszönhetően van rálátásom az agyat, a gerincet, a gerincvelőt és az idegeket érintő sebészetre. A tudományos munkába az azóta már megszűnt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben kóstoltam bele Dr. Kovács Gábor főorvos vezetésével.

Tanulmányaim és tapasztalatom szerint is a nyaki, háti, derékfájdalmak hátterében sokszor a hagyományos képalkotó vizsgálatokkal (pl.: röntgen, CT, MR) nem kimutatható, vagy egyértelműen okként nem értelmezhető elváltozások állnak. A reumatológia kezelés, gyógyszerek, gyógytorna, fizioterápia, sportolás, masszázs sokszor nem hozza meg a várt eredményt, a panaszok enyhülését, megszűntét és szerencsére műtétre ritkán van szükség.

Miért nem használnak gyakran a felsorolt kezelési módszerek?

Mert a gerinc menti fájdalmat, feszülést sok esetben a csigolyák olyan apró, alig észlelhető elmozdulásai okozzák, melyet a fenti kezelési módszerekkel nem, vagy csak korlátozottan lehet helyreállítani. Az élet úgy adta, hogy megismerkedtem a manuálterápiával (Barvincsenko professzor által képviselt irányzattal), mellyel a tartó-mozgató rendszer, így a gerinc megbetegedéseinek, kóros elváltozásainak széles tárházában, számtalan esetben lehet segítetni, gyógyítani, az okot szűntetve meg a csigolyák, bordák, a váll és medenceöv, a végtagok ízületeinek helyretételével, az izomzat megfelelő egyensúlyának helyreállításával.

Magyarországon a Semmelweis Egyetem által ma egyedüliként akkreditált két éves manuálterápiás kurzust végeztem el.

Mindezt miért?

Azért, hogy közelebb kerüljek a fenti panaszokkal küzdő beteg, komplexitásában, egységben való látásához, megértéséhez, kezeléséhez. Az idegsebészet az agy, a gerinc, a gerincvelő és az idegek műtétileg kezelhető betegségei tekintetében nyújt ismereteket és kezelési lehetőségeket, a manuálterápia pedig, szinte minden más gerincbetegségben, tartási hibában használható terápiás módszer.

Gyakori problémának látom, hogy azok az orvosok, akik operálnak és azok az orvosok, karöltve a gyógytornászokkal, akik nem műtéti szakterületen dolgoznak, elbeszélnek egymás mellett. Sokszor van olyan érzetem, hogy a különböző képesítésű emberek más és más szemszögből szemlélik ugyanazt a beteget és ebből kifolyólag, mintha nem is ugyanazt az embert látnák és kezelnék. Ezért fontosnak tartom a különböző nézőpontok megértését, hogy a különböző szakterületek szoros összefogással, egymást kiegészítve működjenek együtt, ne pedig egymástól függetlenül, elhatárolódva. 

Jelenleg az MH Egészségügyi Központ (volt Honvédkórház) Idegsebészeti Osztályán és a magánrendelőmben, az Optimum Stúdióban praktizálok.